„Atyaég, milyen pont?!” – elfogytak a jelzők a magyar teniszező csodálatos ütésére (VIDEÓ)

Fucsovics két napig tartó, fordulatos meccsen nyert Wimbledonban.

A sport hétfő este ismét megmutatta, hogy néha iszonyatosan kegyetlen tud lenni.
Drámai módon ért véget Grigor Dimitrov és a világranglista-éllovas Jannik Sinner mérkőzése hétfő este a wimbledoni teniszbajnokság negyedik fordulójában. A 34 éves bolgár játékos az első két szettet fantasztikus tenisszel 6:3, 7:5-re megnyerte a háromszoros Grand Slam-bajnok olasz ellenfelével szemben, vagyis már csak egy játszmára volt a negyeddöntőbe jutástól, ám a harmadik felvonásban 2:2-es állásnál egy rossz mozdulat következtében (amely során egyébként ászt ütött…) megsérült.
Azonnal lehetett látni, hogy nagy a baj, Dimitrov leült a fűre, ahonnan aztán fájdalmas arccal feltápászkodott, majd orvosi szünetet kért és elvonult az öltözőbe, de miután visszajött onnan, könnyeivel küszködve jelezte ellenfelének, hogy nem tudja folytatni a játékot.
Vélhetően a mellében szakadhatott el egy izom.
Sinner ezt követően segített összepakolni Dimitrovnak, majd vele együtt battyogott le a centerpályáról, melynek közönsége akkora üdvrivalgásban részesítette a wimbledoni negyeddöntőt legutóbb 2014-ben játszó bolgár teniszezőt, mintha megnyerte volna a tornát.
„Dimitrov élete teniszét játszotta. Nem láttuk ezt jönni, és nem azt akartuk, hogy ez a meccs így érjen véget” – mondta a BBC élő közvetítésében Greg Rusedski, a britek korábbi első számú játékosa. „Ez az egyik legsokkolóbb jelenet, amit az utóbbi időben sporteseményen láttam, már csak azért is, hogy mennyire hirtelenül történt” – vélekedett Jonathan Overend, a brit közszolgálati csatorna kommentátora.
A sport lehet gyönyörű, de időnként iszonyatosan kegyetlen is. Jannik Sinnert most épp ez a kegyetlenség mentette meg
– jegyezte meg Andrew Cotter, aki ugyancsak kommentátor a BBC-nél.
Dimitrov elképesztő pechszériája tehát tovább folytatódott:
a bolgár játékos a tavalyi wimbledoni bajnoksággal kezdődően sorozatban az ötödik Grand Slam-tornájáról esett ki úgy, hogy sérülés miatt fel kellett adnia az adott mérkőzését.
A mérkőzés összefoglalója
Sinner a negyeddöntőben a Fucsovics Mártont is kiejtő Ben Sheltonnal találkozik majd, és ha onnan is továbbjut, akkor az elődöntőben Novak Djokoviccsal csaphat össze, amennyiben a verseny hétszeres bajnoka túljut az olasz Flavio Cobollin. A másik ágról Carlos Alcaraz a legnagyobb esélyes a fináléba kerülésre, ő a legjobb nyolc között a hazai közönség előtt szereplő Cameron Norrie-val mérkőzik majd meg (az elődöntőben pedig Karen Hacsanovval vagy Taylor Fritzcel játszhatna).
Nyitókép: Adrian Dennis / AFP